|
A vendégházról
A
ház kb. 100 évvel ezelőtt épülhetett. 1940-ben építették hozzá a pincét és az
első szobát. Az ezredfordulóra azonban lakatlanná, félig
összedőlve, használhatatlanná vált az épület. Teljes felújításához,
újjáépítéséhez 2002-ben kezdtünk hozzá.
A Furó ház ma
egy 130 m2-es 3 szobás, - fagerendás mennyezettel - nagy konyhás, wc-s, külön
fürdőszobás, fatornácos épület.
A tornácról
a hosszú előszobába
lépünk be.
Jobbra a teljesen felújított nagyszobát,
- benne 3 ágyat, komódot, asztalt és székeket - találhatjuk.
A bejárattal szemben a konyha
van. Ez ház legrégebbi - kb. 100 éves - helyisége. A konyhában nagy 8-10 személyes
asztal, mosogató, villanyfőző, hűtőszekrény edények, tányérok stb. vannak. Itt
találhatjuk a múlt század elején beépített un. szlovén kemencét is.
A
bejárattól balra a két új szoba nyílik. Az egyikben franciaágy
és egy egyszemélyes ágy, valamint szekrény,
a másikban 2 ágy és
egy pótágy (gyerekágy) található. A bútorok fenyőfából illetve nádból készültek.
Itt - a szobák és a konyha között - helyezkedik el a fürdőszoba.
Benne zuhany, mosdó, wc van. Mellette külön helyiségben egy másik wc is található. Az ágyakhoz ágyneműt biztosítunk, de törölközőt kérjük hozzanak magukkal.
Hideg időben a ház fűtését egy 20kW-os Totya kazán és a hozzá kapcsolódó radiátorok
biztosítják. Tűzifa a külső fatárolóban bőségesen található.
 |
2006-ban a ház elé egy 3x5 m2-es szaletlit építettünk a kút mellé. Itt - akár esős időben is - kényelmesen reggelizhetnek, vacsorázhatnak.
|
A
ház egy 1 hektáros (10 000 m2) domboldalon lévő kert
közepén fekszik, a legközelebbi szomszéd ház kb. 70-80 méterre van. A kert
egyik fele mező, a másik fele bokros, ligetes, gyümölcsfás.
Farkasfán minden háznak van "házneve". Általában az első tulajdonosról
nevezték el a házakat, és így ismerik ma is. Ezt a házat - Furó Kati néni után
- Furó háznak hívják.
|