Farkasfa története

"Farkasfa úgy fekszik egy erdős, szelíd dombokkal szegélyezett kis völgyben, mintha az Isten melengető tenyere rejtegetné. A falut határoló dombok és a mennyboltnak föléje boruló kupolája teljesen elzárják a külvilágtól." (Pável Ágoston). Ennél találóbban ma sem tudnánk leírni azt a festői szépségű vidéket, ahol a gotthárdi "külváros" a Huszászi-patak völgyében meglapul. A keskeny völgy meredek oldalán leereszkedő utazó a házak közé érve csak az utolsó pillanatban veszi észre, hogy lakott területre bukkant. A valamikor szeres településekhez hasonlóan épült házcsoportok ma már részben összeépültek, eredeti jellegük csak elmosódottan ismerhető fel. De ma is él a Belső-szer elnevezés. A régi boronafalú, tapasztott házaknak már nyoma sincs, régi típusú téglából épült, tornácos épület azonban akad néhány, felelevenítve az elmúlt idők hangulatát.

A belsőszeri részen egy fáktól övezett terecskén áll a különleges formájú "félszoknyás" stílusban épített régi harangláb. A hagyomány szerint ennek a köteléről szokták karácsony estéjén a rigászok titokban beszerezni a szerencsét hozó szálakat, és az alaposabban "megfakult" kötél egyszer elszakadt. A rigászat érdekes mesterség volt, ma már feledésbe merült. A Vendvidékről érkezett Farkasfára a múlt század közepe táján, és a környéken még Szalafőn űzték. Célja a fenyőrigók lépvesszővel való megfogása volt.

A harangláb mellett látható a két világháborúban elesett hősök, illetve az ötvenes évek terrorjának áldozatul esettek tiszteletére állított emlékegyüttes.

A kertekben ma is sok gyümölcs érik, de valamikor a kereskedők vagonszámra szállították el a nagyméretű, jó ízű pogácsaalmát. A szilvából a szomszédos Szalafőn főznek jó szilváriumot szíverősítőnek, vagy hagyományos módon készítenek belőle szilvalekvárt. A gyenge minőségű, kavicsos, agyagos talajon megél a kukorica és burgonya, valamint a tök, amelynek magjából helyben ütik az olajat. A tökmagolaj nemcsak ízletes, hanem nagyon egészséges is.

Farkasfa nevezetes helye a kisfarkasfai részen, a dombtetőn lévő ősláp /ingóláp/. Környékén sok a ritka és ezért védett növény. A legenda szerint helyén egykor templom állott, és ennek az elsüllyedéséből keletkezett a Feketetó. A környező erdők élővilága gazdag, rengeteg szarvas, őz, vaddisznó tanyázik bennük, nem beszélve az apróbb állatokról, madarakról. Gombagyűjtők számára is széles a választék.

Sokan Farkasfát az Őrség részének tekintik, ami földrajzilag és jellegét tekintve igaz is. Neve azonban nem szerepel a gyepű őrzésére rendelt és kiváltságokkal ellátott községek között, szervezetileg tehát nem tartozik az őrvidékhez. Környezete a régmúlt időkben is lakott volt, tanúi ennek a déli határában levő halmok, amelyeket az emberek Török-dombként emlegetnek. Keletkezésük azonban jóval korábbi időkre tehető, talán még a római kornál is régebbiek. Jelenlegi alapismereteink szerint a települést a szentgotthárdi ciszterci apátság alapította az 1200-as években. A kis majorság feladata az apátság déli területeinek művelhetővé tétele és vigyázása volt. Nevét a Farkas nevű majorgazdától nyerte. Mások szerint az itt tanyázó farkasokról nevezték Farkasfalvának. A kis majorból virágzó település lett. Amikor először történik említés róla, 1350-ben már bírója van. Ekkor egy földesúri per kapcsán kap idézést Finta bíró és Gergelyi János. Zsigmond 1391. december 19-én kelt adománylevelében a Széchy családnak adományozta az apátság kegyúri jogát, ami a jobbágyok terheinek növekedésével járt. Mindezek ellenére a falu tovább gyarapodott. 1548-ban már Alsó és Felső-Farkasfa néven említik. A rajta áthaladó Kanizsa - Fürtesfeldi útvonalon harmincadvámot szedtek (a mai híd környékén.) A felduzzasztott patakon két kőre járó malom épült. A portyázó török lovasok idáig is elszáguldoztak, ennek következtében 1583-ban Alsó-Farkasfa teljesen elhagyott hely. A háborús időkben a falu jobbágyai közül többen katonáskodtak a gotthárdi várban. 1599-ben Mogyorósi János és Lukács Mihály. Szentgotthárdi János vezetésével 1646-ban a malom gátjától nem messze árkot ástak a falu védelmében a török lovasok ellen. Érdekessége a dolognak, hogy ekkor már több, mint két évtizede hódoltatták és török ura is volt. Kétfelé fizetett adót. Az 1664-es szentgotthárdi csata után a visszavonuló török fosztogatott és gyújtogatott. A helyreállítás nagy terheket rótt a maradókra, így aztán volt, aki megpróbált megszökni előle. Így tett Varga Tót István 1686-ban, akiért elfogása után ismerőseinek kellett kezességet vállalni. A Thököly-felkelés idején újból megjelentek a török segítőcsapatok, majd a Rákóczi szabadságharc idején sanyargatták a falut a kurucok és a labancok is. Az első népszámláláskor 1785-ben 385 személyt írtak össze a faluban, igaz, közben visszatértek a ciszterciek.

Lassan magához tért az ekkor Farkerstorffnak nevezett település, amelyet a történelem viharai már nem tépáztak meg annyira, mint korábban. Még a Rákosi-korszak szomorú eseményéről kell megemlékeznünk. A farkasfai összesküvés néven megrendezett ÁVH-s perben több farkasfait is halálra vagy többéves börtönbüntetésre ítéltek. (1951-53 között)

A községet 1970-ben közigazgatásilag Szentgotthárdhoz csatolták. Ma jeles egyesületei közé tartoznak: az Önkéntes Tűzoltó Egyesület és az évtizedek óta a megyei II. osztályú bajnokságban szereplő labdarúgó csapat.

Huszár József